Csipkebogyószedő

 


2 éve kezdtem el készíteni csipke lekvárt.

A kézzel szedés nem volt igazán hatékony, szétszúrkálták a kezemet a tüskék, sokáig tartott a szedés.

Tavaly mondtam Szabinak nem e csinálna nekem egy szedőt, azzal könnyebb lenne minden. 

Sokáig keresgéltem a netem mire megtaláltam a megfelelőt, áfonya betakarító rajz néven.

Az első szedőnek a fogai anyarács volt, de nem vált be, a bogyó erősebb volt mint a fogazat, meghajlott. 

Át kellett alakítani, végül 100as szögeket vert be Szabi, na az nem hajlott be.


Még van rajta javítani való, a fogantyú résznél a felső lapot nagyobbra kell hagyni, majdnem egy szintbe kellene lennie mint a fogak végének, hogy az esetleg keményebb szemek is ne repkedjenek szanaszét.

A másik, hogy kell egy nyelet neki készíteni amivel a bokor mélyibe is bele lehet nyúlni.

Végül a gyűjtőrész lehetne szélesebb.


Ettől független hatékony volt, a puha bogyók szépen potyogtak a gyűjtőbe.

Nem volt 1,5 óra, azalatt mászkáltam, bújkáltam és megszedtem 4,1 kg csipkét. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések